|
N/A
| Állásajánlatok állásportál Oldalunkat 2010-ban indítottuk útjára azzal a céllal, hogy a jelenlegi állásközvetítői piacot kiegészítsük egy kimondottan értékesítői és kereskedelmi szegmenst felölelő oldallal. Oldalunkra elsősorban olyan cégek ajánlatai kerültek fel eddig, akiknek nagy gondot okoz a megfelelő munkatársak felkutatása értékesítési, kereskedelmi területen. Mostantól lehetőség van bármely területen feladni hirdetéseket. SZERETNÉNK KIHANGSÚLYOZNI, HOGY IRODÁNK NEM VÉGEZ SEMMIFÉLE ÁLLÁSKÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGET ÉS NEM IS TERVEZZÜK A KÉSŐBBIEKBEN SEM! Kizárólag elektronikus, web alapú tevékenységet végzünk. - Bővebb link info http://ezeregyallas.hu/ |
|
N/A
| Állásajánlatok Oldalunkat 2010-ban indítottuk útjára azzal a céllal, hogy a jelenlegi állásközvetítői piacot kiegészítsük egy kimondottan értékesítői és kereskedelmi szegmenst felölelő oldallal. Oldalunkra elsősorban olyan cégek ajánlatai kerültek fel eddig, akiknek nagy gondot okoz a megfelelő munkatársak felkutatása értékesítési, kereskedelmi területen. Mostantól lehetőség van bármely területen feladni hirdetéseket. SZERETNÉNK KIHANGSÚLYOZNI, HOGY IRODÁNK NEM VÉGEZ SEMMIFÉLE ÁLLÁSKÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGET ÉS NEM IS TERVEZZÜK A KÉSŐBBIEKBEN SEM! Kizárólag elektronikus, web alapú tevékenységet végzünk. - Bővebb link info http://ezeregyallas.hu/ |
|
N/A
| Gyorsítópálya a sikeres vállalkozáshoz A legszörnyűbb büntetés, amit egy embernek ki lehet találni, az, hogy késő öregkorában arra kényszerítik, hogy naponta többször egy olyan filmet nézzen végig, amely azt mutatja be, hogy milyen élete lett volna, ha mert volna hinni az álmaiban, és mert volna tenni értük. Látogass el a honlapomra, ahol tippeket, tanácsokat kapsz, hogyan gondolkodj és cselekedj rejtett képességeid elérhető maximumában, hogyan építs fel egy sikeres karriert vagy vállalkozást. - Bővebb link info http://www.sikertervezes.com |
|
N/A
| Dolgozzon otthonából Foglald le pozíciód már most, óriási a csatlakozási kedv minden percben újabb regisztrálók bukkannak fel és mindenki csak követhet Téged. Regisztrálhatsz ingyenesen, ekkor is a később ébredők utánad következnek, de ha befizeted a kezdő összeget, azonnal regisztrációs linkhez jutsz és máris kezdheted a munkát! Csupán 2 fő csatlakozása a feltétele annak, hogy mindenféle jutalékból részesülj, méghozzá 14 mélységből!!! - Bővebb link info http://webezred.stiforphu.com/ |
|
N/A
| Vérdíj.hu Keress pénzt és munkát egyhelyen! A VÉRDÍJ Közösségi Állásportálon álláskeresés közben is kereshetsz pénzt. Regisztrálj Online Fejvadásznak és álláskeresőnek egyaránt, figyeld az új állásokat, továbbítsd ismerőseidnek, vagy jelentkezz saját magad és zsebeld be a Vérdíjat TE! Klassz ugye? Mire vársz még? Fogynak a helyek, ne maradj le! Kattints és regisztrálj! www.verdij.hu - Bővebb link info http://verdij.hu/ |
|
N/A
| Otthoni Munka Info Ez az információs oldal a netes munka iránt érdeklődőknek nyújt tippeket, ötleteket és néhány weboldalat ahol az emberek valóban és sikerre találhatnak olyan feladatokat, melyek valóban felcsigázzák mindenki érdeklődését : webprogramozás, szoftverfejlesztés, fordítás, adminisztáció... - Bővebb link info http://otthoni-munka-szolgaltato.info |
|
PR: 3
| Állás Budapesten Állás, munka, karrier Budapesten. Mindig friss állások Budapesten, Pest megyében. Találja meg a megfelelő állást a budapestiallasok.hu oldalai segítségével. - Bővebb link info http://budapestiallasok.hu |
|
PR: 0
| A magad útján - mentőöv álláskeresőknek Tarts lépést a rohamléptekkel változó világgal, és képezd magad: olvass el egyetlen könyvet egy hét alatt, amely segít megismerned a rejtett munkaerőpiacot és a munkakeresés szokatlan formáit! Egyetlen hét időbefektetéssel elérheted, hogy többé ne kelljen sok száz álláshirdetést átnézned. A munkakeresés kilátástalan hónapjai helyett élvezetes, rád szabott, stabil munkát találhatsz magadnak. Légy te az a ritka ember, akit nem fenyeget többé munkanélküliség réme! - Bővebb link info http://www.amagadutjan.hu |
|
PR: 0
| Oriflame szépségtanácsadó Az Oriflame elismeri hasznos munkát, ajándékokkal jutalmazza hüségedet. Ne hagyd ki ezt a kereseti lehetőséget, regisztrál csatlakozz a weboldalamon. Jelentkezz szépségtanácsadónak 30% jutalék minden regisztrálónak azonnal. Oriflame szépségtanácsadó |
|
PR: 0
| Önéletrajz minta - berkalkulator.com Nálunk megtalálja és le is töltheti az önéletrajz minta változatait. A siker érdekében tegye meg a segítségünkkel az első lépést. Önéletrajz minta variációk egy helyen. Számolja ki bérét, az oldalonkunk található kalkulátor segítségével! |
|
N/A
| Munkák, állások, és minden, ami fontos! Szeretnél pénzt keresni? Nem megfelelő a jelenlegi munkahelyed? Szeretnél új állást? Nem tudod milyen munkát válassz? Nem tudsz eligazodni az állásajánlatok tengerében? Megnyugtatlak, ezzel nem vagy egyedül, nagyon sokan járnak ebben cipőben! Ez az oldal azért jött létre, hogy segítsen eligazodni az interneten fellelhető állásajánlatok, munkalehetőségek tömkelegében! Ha bármit elmondanál a munkáról, vagy megosztanál velünk egy élményt, vagy kudarcot egy állásról, ezen az oldalon megteheted! |
|
PR: 0
| Munkavédelmi tanácsadás és átvilágítás Munkabiztonsággal kapcsolatos szolgáltatások, tűzvédelmi szolgáltatások, környezetvédelmi szolgáltatások. Ha megbíz bennünket, átvizsgáljuk cége munkabiztonsági rendszerét. Az átvizsgálás során megvizsgáljuk a meglévő munkabiztonsági dokumentáció megfelelőségét, és az alkalmazott gyakorlatot. Az átvizsgálásról egy jelentést készítünk, melyben összefoglaljuk a munkabiztonsági rendszerükkel kapcsolatos hiányosságokat, gyenge pontokat és javaslatot teszünk a tovább fejlesztési lehetőségekre. |
|
PR: 0
| Önéletrajz sablon Új módszer és ingyenes tippek, amikkel sokkal több interjú meghívást érhetsz el. Megmutatjuk hogy! Mit szólnál, ha szinte minden elküldött önéletrajz után behívnának interjúra? Milyen fantasztikus lenne, ha végre olyan állásod lenne, amit megérdemelsz? Miért nem működnek a hagyományos önéletrajzok? Oldalamon megtudhatod! |
|
PR: 0
| Keressen pénzt autójával Miért adná bérbe autója felületét? - Mert minimális kötelezettségek mellett biztos és állandó pénzforrást biztosít önnek. - Mert nálunk nincs regisztrációs díj. - Mert önnek csupán annyi kötelezettsége van, hogy tartsa tisztán a gépjárművét. - A ragasztóanyag nem károsítja autójának fényezését és könnyen, vegyszerek nélkül eltávolíthatóak a reklámkampány végével. - Bővebb link info http://www.carprom.hu |
|
PR: 0
| Munkajog szabályai A munkajog szabályai. A gyakori munkajogi kérdések és tipikus esetek a munkajog köréből. Mit mond a munkajog a rendkívüli felmondásról? Mennyire véd a betegállomány a munkajog szerint? A tanulmányi szerződés és annak felmondás hogyan alakul? |
|
PR: 4
| Önéletrajz minta Ha nincs munkád, vagy váltani szeretnél munkakört, akkor Neked nálunk a helyed. Hasznos tippek, tanácsok, apró trükkök, mellyel az önéletrajzod arat a munkaadók szemében és már ott is vagy az állásinterjún! |
|
PR: 0
| Munkaügyi Blog A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvvizsgáló és professzionális tanácsadó hálózata. A munkaügyi blog célja, hogy hathatós segítséget nyújtson a munkaügyi kérdésekben, ezzel támogatva a napi munkáltatói döntések szakmai megalapozottságát. A munkaügyi blog szerzője Máriás Attila munkaügyi szaktanácsadó. |
|
PR: 3
| Keress pénzt a géped bekapcsolásával Szeretnél pénzt keresni a gépeddel? Elég sok megbízhatatlan ajánlatott hallhattál már, de itt nincs klikkelgetés stb... Használd a gépedet úgy mint eddig, de amig a neten vagy azért pénzt kapsz. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Próbáld ki, nem vesztesz vele semmit! |


